Mielőtt nekikezdenék a beszámolónak felteszek egy képet amit reggel induláskor készítettem az udvaron... Egy kicsit lehandoló így március végén ilyen hóesésre ébredni.
Nyílt nap volt az oviban. Ez nálunk annyi tesz, hogy a szülők reggel beülhetnek a csoportba és figyelnek, hogy mit csinálnak a csemeték. Nagyon tanulságos volt számomra, hogy nem kényszerítve, hanem tényleg nagyon játékosan tanultak mindent. Pár perces foglalkozások alkalmával szinte minden sorra következett amit egy óvodás gyereknek tudnia kell, legyen az kiscsoportos, középsős vagy nagycsoportos. (nálunk vegyes csoportok vannak) A nagyok szótagoltak, hangzókiemelés a kicsik mondókáztak, énekeltek, volt találóskérdés, amiben az állatokat kellett kitalálni, így ismerkedtek velük. Kellett képekről felismerni őket, utánozni a hangjukat...stb.
Majd újabb foglalkozás, amikor a számokat, szineket tanulták játékos formában és még tornáztak is közben! Hogy hogyan? A gyerekek körbe ültek, Editke az óvónéni valakinek gurított egy labdát aki mondott egy számot 1-10-ig. Aztán annyiszor kellett valamit csinálni (felállás, ugrálás, bunyózás ilyenek) addig játszottak míg mindenki sorra nem került. Majd lepihentek és mindenkinek be kellett csukni a szemét. Addig Círmosnak (cicacsoportosok így ő a kabalájuk) szétgurultak a labdái (szines pöttyös korongok) aztán meg kellett keresniük mindet. Majd 3-3 gyerek kapott feladatot, szín szerint válogatni, pöttyök száma szerint válogatni, majd sorbatenni. Volt még feladatlap, szinezés... Igazából eléggé elfáradtak a gyerekek is, mert az óvónők is próbáltak minnél többmindent megmutatni... De végülis jól sikerült. Igaz szerintük is és szerintük szülök szerint is a jelenlétünk vagy az időjárás miatt kb 50%-osan teljesítettek, de ez érthető is. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése