


Ma elvittem Krisztát az oviba, megint nagyon nehezen indult a dolog... Már majdnem meggyógyult, vagyis néha köhög még, de ma mennek színházba, és pénteken farsang lesz... A ruha készül, de össze kell még szedjem magam, hogy készen legyen holnap estig.

Most próbára vár éppen aztán tudom folytatni. Ha már így felszabadult az egyik felem el is mentem Debrecenbe bevásárolni mert már hetek óta nem voltam, a hűtő kong az ürességtől, az étkezési kupon rámgyűlt, így olyan helyen kellett vásárolni ahol elfogadják a megelétkeztetésit is a pénztárnál. Az agyam majd szét robban, a szemem ég alig tudtam kimenni a házből, mert ez az erős fény nagyon rosszat tesz neki, tegnap még lázas is voltam, már nem is emlékszem mikor voltam ennyire beteg utoljára, szóval nem hiányzott ez a bevásárlás ilyen szempontból, de most itthon volt a sofőröm és nem nekem kellett vezetni, reggel is megkapartattam 1x a járgányt a tükörjégen, de nem voltam egyedül aki így járt...
Megleptem magam egy szép jácinttal, vagyis remélem valami szép színt választottam, mert még nem látszik milyen lesz. Majd felteszem ha kivirul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése