"Gyermeknek kell maradni, a gyerek tiszta és őszinte, miért kellene ezt feledni hiszen csak így lehet igazán szeretni."

2012. szeptember 3., hétfő

2009.02.09.

Ma anyunak csináltam egy tűpárnát. Mindíg panaszkodik, hogy nem kap semmit "csak úgy". Mosanában sokat gyöngyözik, gondoltam örülni fog a tűpárnának amibe tudja majd gyüjteni a tűit. Ma amúgy is feldobott hangulatban vagyok annak ellenére, hogy egyfolytában cseng a fülem. Tegnap is szóltak, illetve ma is egy másik adag fonallal kapcsolatban, hogy megérkeztek, és valószínüleg megkapom őket a héten, szóval hétvégén teljes odaadással hímezhetek. Már ha lesz hozzá lelkierőm. Kriszta a héten megint itthon van, pedig a múlt héten is csak 3 napot volt oviban előtte hiányzott másfél hetet. Vasárnap belázasodott egész hétfő estig tartott, semmi más tünet nem volt látható rajta, de a doki is azt mondta, hogy sok gyerekre mondták, már hogy lázas de rajta nagyon látszik, még szurit is akart adni, de egyenlőre elégnek látta az antibiotikumot. Tegnap már úgy ébredt mint akinek kutya baja, pénteken visszamegyünk aztán hétfőtől irány az ovi. Én meg bemegyek Debrecenbe, rám fér egy kis magány. Bebarangolom a belvárost anyagot kell vennem. Kriszta Hófehérke akar lenni farsangon. Tudom, hogy meg lehet venni a boltban, vagy kölcsönözni, de az nem adja vissza azt lelkesedést azt a csillogást a szemében, mikor látja, hogy készül a ruha. Végig ott ül a gép mellett figyeli, kérdez "ez melyik része?" Felügyeli Andrist nehogy rosszat csináljon... Szerintem ez is a farsang része! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése