"Gyermeknek kell maradni, a gyerek tiszta és őszinte, miért kellene ezt feledni hiszen csak így lehet igazán szeretni."

2012. november 27., kedd

júliusban történt 2010.08.03.


... számomra a gyulai találkozó volt 10-én. Debrecenből négyen mentünk Netty (a sofőrünk), Andres, ErdőhátiBarbi és én. Reggel indultunk korán, azaz 8 óra körül, Nettynek így is hamarabb kellett jóval indulnia, mert Nyírbátorból jött, illetve mint azt utólag megtudtuk ő még gzsuzsuval keretezett is indulás előtt...  Az út nagyon jó volt, Barbival adtuk a hangot a hátsó ülésen, szóhiányban nem szenvedtünk...  Terveink szerint először elmentünk Gyulára szétnézni a vár körül, mondjuk más látnivaló ott nem is volt... A fürdő, jó drága, még itthon a hajdúszoboszlói strand is olcsóbb... úgyhogy maradunk   nem mintha nagy strandoló lennék, eddig zavart a külsöm, most három gyerek után már nem érdekel, a lényeg hogy jól érezzük magunkat de legfőképp a gyerkőcök... A várba nem mentünk be Barbi szerint belül sem másabb mint kívűl , így csak körbesétáltuk, fotóztunk, hogy "itt is jártunk" aztán visszaindultunk Szanazugba. A hely szerintem tök ideális volt, volt hely, lehetett (volna) fürödni is a parton, olyan igazi szocis, faházas üdülő... imádom, gyerekkoromban gyakran megfordultunk ilyen helyen, meg a vadkemping... nah nem kalandozok el... Jó volt megismerkedni sok mindenkivel, megpróbálok felidézni dolgokat, hogy megmaradjon az utókornak is :) (előre is bocsi ha valakit/valamit összekeverek) Megérkeztünk Sznyegi már nyitotta is a kaput ki sem szálltunk és ott is termett, szóval mint az urak már csak bent az udvaron szálltunk ki... Sok mindenkit megismertünk, volt aki nem is jár neten csak a csapatuk tagja így nekik nicknevet nem is tudok... A munkák gyönyörűek voltak, úgy hírtelen meg is gondoltam, hogy ki merjem e tenni az enyémeket...  a képeket már sokan feltették a netre így azt nem is nagyon szaporítom csak amik engem nagyon megragadtak, persze a többi is mind nagyon szép.
Elsősorban a traktor, azt hiszem ki sem hagyhatom az elkészítését, Andrisom nagyon traktormániás, mint ahogy korábban írtam, neki kis markoló és nagy traktor kell ha negyfiú lesz...




 Különlegesség volt a gyöngyhímzés, ilyet még nem is hallottam :) de nagyon jól mutatt a munkák! és most hírtelen egy név sem jut eszembe... a lényeg, hogy legközelebb viszünk fürdőrucit, no meg váltás ruhát és ott alszunk  én már most is szerettem volna, csak Bandinak közbejött a munka... menni kellett még vasárnap is dolgoznia... délután még dumcsiztunk, míg a többiek hímeztek, mert mi olyat sem vittünk... naon kezdő találkozósok vagyunk mi még... nézegetni, csevegni és finomakat enni szoktunk mi ilyenkor, amiben persze most sem volt hiány...  Végeredmény gyulai lányok: "jövőre ugyanott"  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése